Mégis sikerült. Delano-i szállásunktól Las Vegas igen távolinak tetszett, a GPS sem kecsegtetett sok jóval, de végül mégis sikerült a mai nap eljutni a városba, sőt még sötétedés előtt.
Az út a Death Valley-n keresztül vezetett, de addig eljutni is jópár óra autózást jelentett. Nagyon jól meg lehetett figyelni a növényzet átmenetét, ahogy haladtunk. A táj egyre kopárabbá vált, eltünedeztek a fák, helyettük kisebb bokrok és sivatagra jellemző növények kezdtek egyre sűrűbben megjelenni. Egy kis hegymászást ezúttal is meg kellett ejteni, amíg az Isabella Lake-ig eljutottunk. Ez a szép tó bár ugyancsak elég nagy kiterjedésű volt, teljesen más képet mutatott, mint a Lake Tahoe. Havas hegyeket itt nem lehetett látni, csak bokrokkal benőtt, sziklás, szikkadt völgyeket.
Az utakon gyakran szaladoztak át kis rágcsálók, én prérikutyáknak néztem őket. Nagyobb sziklatömböket szállnak meg, mint egy várat, és ott mászkálnak a tetején. Amikor valaki közelít hozzájuk, figyelmeztetik egymást, és úgy eltűnnek, mintha a föld nyelte volna el őket. Egyet azért sikerült lencsevégre kapnom :)
A kocsit feltankoltuk reggel, de a Death Valley National Park-hoz közeledve úgy gondoltuk, érdemes még egy kicsit rátölteni (eddig kb. a feléig merült a tank), csak a biztonság kedvéért. A völgy bejárata előtt sikerült egy Shell kutat találni (azelőtt már több mint egy órát autóztunk mindenféle civilizáció és benzinkút jele nélkül). Az ár kb. a másfélszerese volt az általában megszokott benzináraknak, ekkora undorító uzsorát már régen láttunk, a kétségtelen monopolhelyzet ellenére. Amúgy a parkon belül is volt egy kút, de az még annál is drágább volt. Kicsit töltöttünk csak, később kiderült hogy nélküle is meglettünk volna, de így volt a biztonságos. Tanulság: a Death Valley-től távolabb (de azért nem túlzottan távol) érdemes teljesen feltölteni a kocsit, nehogy ott kelljen kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, mert drága mulatság.
A Death Valley-be vezető út szintén igényelt egy kis hegymászást, de inkább a hosszú egyenes szakaszok voltak jellemzőek. Majdnem volt egy újabb rendőrségi kaland, a kanyargós részen észrevettem a tükörben, hogy kettővel mögöttünk egy rendőrautó zárkózott fel. Bíztam benne, hogy nem fog levillogni, noha a kanyargás közepette 1-2 kanyar ívét azért megrövidítettem a felezővonalon keresztül. Ekkor a mögöttünk jövő autó fogta magát, és szépen megelőzött, a dupla záróvonalon keresztül (pedig a következő leállónál amúgy is el akartam volna engedni őket). A rendőr még várt egy kicsit, majd ő is előzött, és a minket lehagyó autót villogta le. Istenem, hogy lehet valaki ekkora pancser! Rendőrautó van a sarkadban, és záróvonalon előzöl!? Lúúúzer...! :D
A Death Valley-be is érvényes volt a megváltott bérletünk, tehát nyugodtan róhattuk az utat. Érdekes érzés volt, hogy nemrég dideregtünk a dühöngő hóviharban és a Lake Tahoe havas környékén, most pedig hihetetlen volt a hőség, a völgy mélyén pedig homoksivatagok, homokdűnék tűntek fel. A klimatizált autóban el tudtuk viselni mindezt, de amikor kiszálltunk sétálni egyet a sivatagban, akkor bizony megéreztük a fullasztó meleget.
Több helyen ki volt táblázva a tengerszint magassága, ugyanis a völgy nagy része a tengerszint alatt fekszik. Mi a GPS segítségével -77 métert mértünk legalacsonyabbként.
Maga a Death Valley nem volt olyan hosszú, mint amilyenre számítottunk, szép lassan kiértünk belőle. Érdekes képződményeket láttunk út közben, a hegyek és a sziklák sokféle színben tündököltek. Az egyik szikla fekete volt, mellette a másik egészen homoksárga, a harmadik vörös, amott meg egy zöldes elszíneződés. Néhol még egy sziklán belül is váltakozott a szín, olyan volt, mint a Kapuciner szelet :)
Amikor elhagytuk a völgyet, és visszatértünk a 700-1.100 méteres magasságba, rövidesen újra Nevada államba léptünk át. Innen már nem volt olyan messze Las Vegas (az amerikai mércével, ugye...). Észak felé rácsatlakoztunk a 95-ös autópályára, innen közelítettük a várost. Ez az út amiatt is érdekes, mert elhalad a híres/hírhedt 51-es körzet mellett, eszerint az 1947-es roswelli UFO incidens után/óta itt tartják és vizsgálják a lezuhant idegen űrhajót és az állítólag túlélő idegen ufonautát. Hogy mennyire van így avagy sem, illetve hogy az állítólagos idegen lény boncolásáról keringő videó valós-e vagy kamu, arra egyértelmű válasz a mai napig sincs, mindenesetre az FBI nemrégiben annyit már nyilvánosságra hozott, hogy tényleg volt valamiféle incidens.
Maga a körzet egyébként az US Air Force, vagyis az amerikai légierő kiképző és tesztrepülő bázisához tartozik, ami akkora területen terül el, mint egy fél Magyarország. Ahogy elhaladtunk a terület mellett, csak végtelen drótkerítést és egy-két jellegtelen bejáratot lehetett látni, illetve beljebb pár katonai komplexumot, antennákkal felszerelt megfigyelőpontot. A légierő bázisának "hivatalos" bejárata az Indian Springs-nél látványosabb volt, de ennyi. Az amerikaiak találékonysága persze ebből is eladható produktumot alkotott, a 95-ös utat a köznyelv az "ufók országútjának" nevezi, és több helyen találhatók ufós szuvenírek, plakátok.
Las Vegas-ba megérkezve lassan már elkezdett sötétedni, de sikerült egy nagyon jó szállást találni. A puccos szállodák helyett ez is egy Inn, ami pontosan a főutcának számító Strip kellős közepén található, és bár az árkategóriája csak kevéssel alacsonyabb a szállodáknál, utóbbiakkal ellentétben benne foglaltatik a reggeli és az ingyenes parkolás. Ismét egy Denny's-ben vacsoráztunk, ez a hely egyre jobban a szívünkhöz nőtt. Teljesen jó árai vannak, az adagok megfelelők, az üdítőitalokat (kávékat is) pedig elfogyasztás után ingyenesen újratöltik bármennyiszer. Ilyet még nem tapasztaltunk sehol. A színvonala valahol félúton képzelhető el az általunk ismert gyorséttermek és a komoly éttermek között, az adagok vannak annyira bőségesek, hogy mindenképpen jóllakjunk, a kiszolgálás gyors. Akik olcsó áron akarnak sokat enni, azoknak ideális választás.
Éjszaka még egy kicsit elsétáltunk a városban, de a tapasztalatokról majd inkább a holnapi nap írok, akkor már kicsit jobban fogjuk ismerni Las Vegast.
Így alakult az út:
