Ma tehát pótoltuk, ami tegnap elmaradt. Flagstaff-ből a Petrified Forest National Park felé indultunk, ami egyenesen elérhető a 40-es autópályán, kelet felé. Ez az út más miatt is nevezetes: erre húzódott ugyanis a híres Route 66, ami Chicago-tól Los Angeles-ig szelte át az Egyesült Államokat. Ez a név számos film és egyéb műalkotás ihletője volt, tulajdonképpen az USA egyik szimbólumává vált.
Azóta hivatalosan megszűnt a 66-os út, a 40-es autópálya vette át a helyét, ami - valljuk be - jóval kevésbé kalandos és romantikus úti élményt jelent. A legendát viszont természetesen tovább éltetik az amerikaiak: azt a néhány szakaszt, ami még létezik, "Historic Route 66" néven futtatják, és a környezetét is próbálják úgy berendezni, hogy az 1900-as évek közepének hangulatát árassza.
A Petrified Forest felé vezető úton nekünk is volt alkalmunk belekóstolni ebbe a hangulatba, ugyanis Holbrook településnél az autópályáról letérve egy darabig ezen a Historic Route-on haladtunk. Az útvonal valóban nem hazudtolta meg a hírét: az utat szegélyező házak, a feliratok, hirdetések stílusa sokszor valóban a '60-as évekbe repítette vissza az utazókat. Még olyan motelt is láttunk, amely indiánsátorokba szállásolta el az érdeklődőket, amelyek előtt jellegzetes amerikai oldtimer autócsodák álltak. Kár, hogy az autópálya miatt ma már csak pár helyen találkozhatunk hasonlóval.
Holbrook közelében értük el a Petrified Forest National Park területét. Ez a hely azért izgalmas, mert az ősidők vulkanikus tevékenysége és a víz munkája nyomán az ősi fák egyszerűen megkövesedtek, olyanokká váltak, mint a sziklák, sőt a különböző ásványi anyagok ötvöződésével még különlegesebb lett a végeredmény. Nem igazán lehet mindezt körülírni, ezt látni kell, ugyanis ez egyedülálló a világon.
A parkot Holbrook-tól délre, a külön ebből a célból épített úton közelítettük meg. Az út mentén már látható volt, hogy nagy tételben árusítják ezeket a leleteket, már itt megtekinthettük, hogy mi vár ránk. A park bejáratánál lévő visitor center boltjának kínálata pláne elkápráztatott minket, egyszerűen hihetetlen volt. A fák belseje akár a márvány vagy a különféle drágakövek, különböző méretekben és formákban. Már magát az üzletet körbejárni is fantasztikus élmény volt.
Mindezt testközelből is megszemlélhettük, miután beléptünk a parkba (ide is érvényes volt a bérletünk). A parkon keresztül vezető útvonal nem volt kifejezetten hosszú (talán 50 km), de minduntalan megálltunk, mert annyi helyen voltak érdekes pontok. A völgyek és a síkság tömve voltak megkövesedett fa maradványokkal, ott sétálhattunk közöttük. Talán itt lehetett átérezni a legjobban, hogy évmilliók között mászkál az ember...
Ezek az elképesztő természeti formák még az ősidőkben keletkeztek, és azóta is itt fekszenek a park földjén avagy épp a föld alatt. Ugyanis sok esetben a fáknak épp csak a széle vagy a pereme látszott ki a felszínen, a többi része még a felszín alatt rejtőzött.
A maradványokból természetesen nem volt szabad semmit hazavinni (a boltban vásároltakon kívül), óvni kell a park állagát, hiszen állítólag így is 1 tonna megkövesedett fa maradványnak kel lába havonta (!)... Ugyanebből a korszakból származóan sok dinoszaurusz és egyéb ősi állat lenyomatait és leleteit tárták fel, ezekből is kaphattunk ízelítőt a park múzeumában. Egyedüli zavaró tényező a hihetetlen erősségű szél volt, amellyel néha kifejezetten küzdeni kellett gyalogosan és autóval egyaránt.
Más látnivaló is akadt a parkban. Szerencsés módon ma sem maradtunk "wildlife" nélkül: az út mellett egy antilopféle állatot pillantottunk meg, amint a füvet harapdálta.
Később pedig olyan helyre is elérkeztünk, ahol a történelem kezdete előtt itt élő indiánok vésték a sziklába rajzaikat és ábráikat. Vicces módon "Newspaper Rock"-nak nevezték el ezt a sziklát.
Volt még egy rövid megemlékezés az anno itt átvezető 66-os útról, majd pedig kijutottunk a park peremére, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környékre és a korábban már említett Painted Desert-re. Ez a sokszínű síkság egészen idáig elhúzódik a Grand Canyon keleti végétől. Óriási élmény volt a Petrified Forest, aki legalább a környéken jár, mindenképpen szánja rá az időt! Ez a rész egyébként már a navahok területén kívül, az apacsok földjén fekszik, akik szintén kedvesek a szívemnek Karl May regényei kapcsán :).
Bár nem álltunk meg bámészkodni sok helyen, mégis elszaladt az idő, így már késő délután volt, amikor ismét Flagstaff felé visszaindulva a Barringer krátert akartuk útba ejteni. Valószínűleg ez a természeti kép is ismerős mindenki számára, a bazi nagy becsapódásnyom az arizonai sivatagban. Egyébként nem árt tudni, hogy a környéken több hasonló kráter is van, de méretei és híre miatt ezt emlegetik úgy, mint "A Meteor Krátert". Sajnos jól megjártuk, mert mire odaértünk, éppen zárták már az utakat. Csak a kráter lábáig tudtunk eljutni, a kérlelhetetlen őr 17.10-kor már visszafordított mindenkit, hogy a 17 órás zárás után sajnos már nem áll módjában senkit beengedni. Legalább az ott lejátszott, kráterről szóló filmet tudtuk volna megnézni, ha már a belsejét megszemlélni nem tudtuk... De hát így jártunk, a filmet meg majd bosszúból letorrentezem :D.
Egy pár kilométer múlva megálltunk még egy helyen, egy Two Guns nevű településen az autópálya mentén. Illetve településnek azért túlzás volt nevezni, ugyanis talán 3 elhagyatott épületből állt, vagyis egy újabb "szellemvárosra" bukkantunk rá. Egy leselejtezett, kiürített benzinkút, két üresen kongó, lepusztult ház és két, talán anno benzintankként szolgáló tartály - ennyiből állt. Pár fotó erejéig érdemes volt megállni, de aztán folytattuk az utunkat.
Már korábban olvastunk róla, hogy a Flagstaff-től nem messze található Sedona települést érdemes meglátogatni festői szépsége miatt, állítólag sok művész is jár erre, hogy ihletet merítsenek. Úgy terveztük, hogy itt szállunk meg, így hát a pályáról letérve, egy kanyargós hegyi úton közelítettük meg a települést. Amikor kibukkantunk a hegyek közül, lélegzetelállító látványt találtunk.
Nem számítottunk ilyen gyönyörű környezetre. Túlzás nélkül, mintha csak egy mini Monument Valley-t láttunk volna a szemünk előtt. Ugyanaz a vörös kőzet, ugyanolyan kitüremkedő sziklafalak, "tornyok". A környezetben volt csak különbség: míg a Utah állam határán fekvő park sziklái a kopár, élettelen, sík sivatagból emelkedtek ki, itt nagyon is élő volt a környezet. A völgy mélyén kanyargó folyócska gondoskodott a dús növényzetről, zöldellő fákról.
Nagy élmény volt látni ezeket a hegyeket, mi sem számítottunk ilyen csodára. Aki a környező autópályákon halad el, a saját érdekében tegyen egy kitérőt Sedona felé, nem fogja megbánni!
Az itteni motelárakat kissé borsosnak találtuk, és mivel még nem járt túlontúl későre, illetve Phoenix városa sem volt már annyira messze, úgy döntöttük, ma még utóbbit elérjük. Phoenix külvárosában, az autópálya mentén sikerült egy kellemes motelt találni, úgyhogy a ma estét itt töltjük.
Nem bántuk meg, hogy a tegnapi elrontott útvonal miatt ma még visszamentünk a Petrified Forest-hez, mert hihetetlen és egyedi látvány volt ez a park. A kráter kimaradása bosszantó, de hát nem tudtunk mit tenni. Sedona viszont egy nem várt extra bónuszt adott a mai napnak, így a mérleget levonhatjuk pozitívnak. A Petrified Forest (illetve a Utah államból való visszatérés) volt a legkeletibb pont, ameddig utazásunk során elmerészkedtünk, innentől már nyugat felé autózunk vissza, San Diego és végső soron Los Angeles felé.
A mai út:
