Los Angeles I.

 2011.05.23. 10:24

Ahogy az várható volt, a mai nap az Universal Studioról szólt. A SeaWorld-ben váltott kombinált jegyünk miatt sorban állni sem kellett, mindössze a kocsi helyét volt szükséges megjegyezni az óriási parkolóházban. Adnak hozzá egy kártyát, ami segít.

A parkolóból kijutva még néhány bolton és éttermen kellett keresztülhaladni, amíg eljutottunk a főbejárathoz. Az Universal Studios területére beérve az ember kicsit úgy érzi magát, mind Disneyland-ben, amely a különféle filmek körül forog (jómagam még kisebb koromban jártam az európai, párizsi Disneyland-ben, emiatt - pontosabban az idő szűkössége miatt - a szintén itt Los Angeles-ben található Disneyland-et kihagyjuk. Pedig ez is egy óriási élmény amúgy, aki még nem volt, mindenképp vegye számításba!)

A SeaWorld-höz hasonlóan a Universal sem fekszik túl nagy területen, de szintén meglehetősen sok idő mindent alaposan végigjárni és kipróbálni. Viszont mindenképpen megéri! A felépítés kapcsán azért utaltam Disneyland-re, mert itt is egy-egy szekció volt a filmekhez rendelve, ahol az épület küllemén kívül esetenként beöltözött figurák is felidézték az adott művet. Voltak olyan előadások, amelyek meghatározott időkben mentek le, a többinél - a sort kivárva - bármikor oda lehetett menni.

Először a Terminator 2 3D előadást néztük meg. Látványos, elegáns megoldások voltak, a jelenet szerint a motoros üldözés és a Skynet elpusztítása volt a vászonra varázsolva, persze a 3D szemüveg biztosította élmény mellett. Annyiban jelentett mindez pluszt egy "hagyományos" 3D filmhez, hogy a élő szereplők is többször belevegyültek az előadásba, ezzel kombinálták a mozit. Szuper volt.

Másodjára a WaterWorld produkció következett. A sztori szerint a világot immár teljesen elborító óceánban kisebb, roncsokból összeeszkábált szigeteken rendezkedtek be a túlélők, és keresték a lehetséges szárazföldet, miközben a kalózokkal is meggyűlt a bajuk. Egy ilyen kalóztámadást játszottak le a nagyérdeműnek. A megvalósítás itt is jól sikerült, a SeaWorld után már nem is lepett meg, hogy a szereplők olykor kifejezetten arra játszottak, hogy lelocsolják a közönséget :). Voltak még látványos pirotechnikák, harcjelenetek, kaszkadőr mutatványok, szóval ezt is érdemes volt végignézni.

Volt egy olyan előadás is, amely a mozis trükkfelvételekbe nyújtott némi betekintést. Itt egy fickó és egy nő volt a házigazda, ötletesen úgy volt kialakítva a koncepció, hogy egymással vitatkoztak a modern technika illetve a régi (vagy szebben: "klasszikus" :) ) megoldások létjogosultságán, egy-egy gyakorlati példát bemutatva, esetenként a közönség pár tagját bevonva, humoros körítésben.

Volt még pár attrakció néhány szinttel lejjebb, ide egy üvegfalú mozgólépcsőn lehetett lemenni. A Jurassic Park témájú program egy gumicsónakokkal kötött vízpályán közlekedő hullámvasút, ahol szokás szerint elszabadulnak a dínók, és a legváratlanabb helyeken és időben tűnnek fel ijesztgetni, miközben a száguld a hullámvasút, és persze próbálnak minél jobban beteríteni vízzel. Nagyon tetszetős lett a kialakítás, a szolid kezdetből egyre inkább megyünk át az őrületbe, kiégett autóroncsok, szétmarcangolt gumicsónakok, kétségbeesett rádióadások fel-feltünedezésével.

Ugyanitt van még A Múmia című hullámvasút is, ami egy kicsit félelmetesebb és durvább, viszont meglehetősen rövid. A kijáratnál persze mindig lehet fotót vásárolni a legjobb pillanatokban elkapott, saját rémült arckifejezésünkkel :)

Egy kisebb teremben volt még egy tárlatos bemutató pár hollywoodi filmhez tartozó kiegészítőkről, ruhákról, stb., majd ismét felfelé vettük az irányt, vissza a fő szintre. Itt nagy kedvencemnek, a Simpson családnak is szenteltek egy produkciót. Az elején nem derült ki egyértelműen, hogy ez is egy hullámvasút lesz, pedig az volt, apa nagy örömére... :) A rendkívül hosszú sort Simpson epizódok bejátszásával próbálták lekötni. Az "előcsarnokba" bejutva jött még egy újabb videó, ami a kerettörténetet vázolta le, ez után szállhattunk be a járgányba (ez a kerettörténetes megoldás egyébként más hasonló helyen is ugyanígy volt megoldva, itt a Universal-ban és a SeaWorld-ben egyaránt). A Simpsonos inkább egy illúzió-hullámvasút volt, ugyanis a kocsi nem mozdult el a helyéről, viszont a rázkódás, billegés, bedöntés, valamint az előttünk tornyosuló 3D-s mozi teljesen átadta az élményt, kellett is kapaszkodni rendesen :) A történet amúgy zseniális volt, a szokásos Simpson-féle elmeroggyant humorral fűszerezve, nekem nagyon tetszett. Apának kevésbé, ő egész végig ki se nyitotta a szemét :D. Ez is egy megoldás... :)

Kevésbé indult látványosnak, de végül az lett a Universal Studio körút. A kisbuszokba beterelt embereket körbevitték a különböző stúdióépületek között, miközben elmagyarázták, melyik filmek készültek itt. Voltak még felépített "Patyomkin-falvak", szintén egy vagy több mozi háttérül szolgálva. Az érdekesebb dolgok akkor következtek, amikor mi magunk is a produkció részesei lehettünk. A King Kong 3D előadáshoz egy sötét hengerbe állt be a gép, itt vetítették körbe-körbe a King Kong és a dinoszauruszok harcát, amelyet a saját kisbuszunk is megsínylett :). Volt még hasonló, pl. A Múmia, máshol pedig egy élethűen felépített helyszínt mutattak be. Pl. repülőgép-katasztrófa színhelye, autós kaszkadőr jelenet, árvíz sújtotta mexikói kisváros (ahol magából az árvízből is kaptunk ízelítőt), metró katasztrófa, gépi mozgású modellek és miniatűrök, a Psycho motel, ahol még a késes gyilkos is megkergette a buszt :), a Grincs épületei, a Született feleségek utcarészlete, és így tovább. Engem különösebben nem hatott meg, hogy no lám, ebben a jellegtelen 26-os számú hangárban forgatták az XY filmet, de a látványosabb és interaktívabb helyszínek viszont nagyon jók voltak.

Egy újabb mozi következett, a Shrek 4D. Szokás szerint itt is elmondták előtte a kerettörténetet, majd egy tipikus Shrek mozi következett. Annyiban volt különleges, hogy a székek együtt mozogtak a történésekkel, pl. lovagláskor, zuhanáskor, stb. Annyival is meg volt toldva a történet (és ez már 5D :) ), hogy pl. tüsszentéskor vagy tóba eséskor lefröcskölték a nézőket vízzel, éreztük a szél süvítését repüléskor, stb. Jó móka volt, remek előadás.

Még egy produkciót néztük meg, a Horror házát. Itt gyalog kellett végigmenni a termeken, és mindenhonnan próbáltak megijeszteni valamivel. Az volt a gond, hogy az előttünk haladóknál lehetett látni, honnan ugranak rájuk, vagy hová bújt el a beöltözött szereplő, így elvesztette a meglepetés hatását sajnos. Különben elég parás lett volna, de így nem volt az.

Délután 5 elmúlt, mire kikeveredtünk a parkból, de kétségtelen, hogy megérte eljönni. Nagyon látványosak, élvezetesek voltak a produkciók, ráadásul a környéken mindenfelé filmes kellékeket, járműveket, beöltözött embereket lehetett találni, Amerika egész egyszerűen mesteri az ilyesmiben.

Délutánra volt még egyeztetve egy találkozónk, ezt sikerült összehozni. Majd elmentünk a Venice Beach tengerparti szakaszhoz, ami azért volt érdekes, mert (pláne hétvégén) érdekes fazonok gyülekeznek össze arra. Amolyan alternatív arcok, önjelölt művészek, gördeszkások,  hippik, stb. törzshelye volt ez, érdekes kavalkád hömpölygött az utcán és a bárokban. Az utcán csinálták a fesztivált - zenéltek, festegettek, szórakoztak. Egy elég komoly gördeszka pálya is ki volt építve nekik. Azt is megtudtuk, hogy a "Kusch Doctor" feliratú helyeken orvosilag írnak fel nekik marihuánát, ezzel élnek is rendesen. Ez a trükk amúgy nem titok, mindenki tud róla, hogy ilyen esetben legálisan szívhatják.

Amikor beesteledett, még elnéztünk az eggyel északabbra lévő Santa Monica Beach-re, ami olyan volt, mint egy mini vidámpark. Volt sok színben pompázó (ezért éjszaka nagyon jól kinéző) óriáskerék és hullámvasút, különféle beülős helyek, kajáldák, ilyesmi. Hangulatos hely, de mire ideértünk, már hazafelé mentek a legtöbben. Csak a parkolás macerás errefelé.

Közben egyre zűrösebb lesz az izlandi vulkánügy is, egyre jobban kiterjed a hamufelhő, de még mindig állítják, hogy nem lesz a tavalyihoz hasonló probléma. Számunkra ez kedden-szerdán válik érdekessé...

Címkék: időjárás usa kalifornia los angeles

A bejegyzés trackback címe:

https://americon.blog.hu/api/trackback/id/tr332925555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása