Ez a nap (végre) merőben más volt, mint a tegnapi.
Jamestown-ban tiszta volt az ég, sütött a nap, egyetlen felhőt sem lehetett látni. Mielőtt továbbáltunk, megnéztük a Railtown 1897 múzeumot. Itt rengeteg vasúti kocsi és mozdony van kiállítva, a gőzmozdonyok korából. Legtöbbjük még mindig működőképes, sőt ilyen-olyan rendezvényeken, ünnepeken közlekednek is. Továbbá a Railtown-ban folyamatosan aktív munka zajlik, a vonatokat folyamatosan renoválják, karbantartják. Ez ma is így történt. A múzeum arról is ismeretes, hogy itt van amerika egyik legutolsó meglévő fordítóháza (nem tudom, mi a pontos szakkifejezés, az a körbeforgatható platform, amivel a gőzmozdonyokat megfordíthatják. Valamint a jamestown-i Railyard számos ismert filmben szerepelt már díszletként, ha vadnyugati vasútállomás modellezéséről volt szó.
Ezt a múzeumot kár lett volna kihagyni. Nem túl nagy, de teljesen körbe lehet menni, megvizsgálni a gépeket. Felmenni csak néhányra lehetett. Az autentikusan berendezett váróteremben az aranyláz kapcsán kialakult vasúthálózat keletkezéséről is meg lehetett tekinteni néhány filmet. A személyzet (ahogy minden más amerikai múzeumban) rendkívül segítőkész, szívesen válaszolnak minden kérdésre, és magyarázzák a tudnivalókat.
A célpont ezúttal a Yosemite Park volt. Útközben csak a Groveland nevű településen álltunk meg egyszer, ahol egy régi, vasajtós saloon a látnivaló. Ez egyébként már generációk óta az olaszok kezében van. A Yosemite park bejáratánál bérletet váltottunk, ami 80 dollárba kerül (a Yosemite maga 20 dollár lett volna/autó), ezzel szinte minden nemzeti parkba és számos egyéb állami múzeumba be lehet jutni. Ráadásul 1 éven keresztül érvényes. Szerintem megéri, mert már pár alkalom után is behozza az árát.
A Yosemite óriási park, körül sem lehet írni a méreteit. A bejárattól még vagy egy órát kellett autózni, amíg eljutottunk a lényeghez, a Yosemite-völgyhöz. Már az út is rendkívüli volt, számos alkalommal kellett megállni a szép kilátás miatt. Feltűnt viszont, hogy voltak olyan sávok, ahol a TELJES hegyoldal elpusztult: amíg a szem ellát, elüszkösödött fatörzs maradványok meredeztek az égnek, mint megannyi villanypózna, a kopárság közepén. Szomorú látvány volt. Több alkalommal is pusztított már tűzvész a parkban, ezeknek állított szomorú mementót ez a látvány. Útközben láttunk több emléktáblát, amelyek szolgálat közben elhunyt tűzoltókra emlékeztek.
Szerencsére végül magunk mögött hagytuk a hasonló területeket, és végre kitárulkozott a völgy. Ezt nehéz szavakkal leírni... Elképesztően gyönyörű volt. Az erdők fölé magasodó óriási sziklák látványát csak a magasból lezúduló vízesések múlták felül. Akkora zuhatagok voltak, hogy az aljára már szinte csak permetként érkezett meg az óriási víztömeg. Szinte minden 100 méterenként megálltunk, hiszen újabb csodálatos környezet villant a szemünk elé, amit azonnal le kellett fotóni és kamerázni.
A völgyben meg lehetett nézni a Yosemite-ot eredetileg lakó miwok indiánok életét bemutató múzeumot, illetve egy ugyancsak erre a célra felépített indián falut. Egy híres indián kosárfonó asszony, akit a tablók is többször említettek, maga is ott fonogatott a múzeumban, és persze minden kérdésre szívesen válaszolt.
Tettünk egy kis gyalogtúrát is az egyik vízesés aljához, majd pedig ideje volt tovább állni. A déli kijárat felé haladtunk, de mielőtt elhagytuk volna a parkot, megálltunk még a Mariposa Grove-nál, ami az óriási sequoia fák (mamutfenyők) erdeje. Itt már nem volt időnk teljesen körbejárni, de egy kisebb séta belefért. Ezek a fák elképesztőek voltak. Hihetetlenül vastag törzsükkel szinte a végtelenbe nyúlnak, nem is tudom hány ember kéne ahhoz, hogy átérjék a törzset. Letaglózó látvány volt, mint ahogy az is, hogy sok helyütt kidőlt mamutfenyőt találtunk, ugyancsak elüszkösödve, a helyükből kicsavarva. Ezeknél az eldőlt fáknál látszottak igazán az őrületes méretek.
Itt is, de a Yosemite többi részén is azt vettük észre, hogy a kidőlt fákat egyáltalán nem takarítják el, csak azokat fűrészelik le, amik már kilógnak az útra. Ezek a mamutfenyők közül is némelyik már több száz éve fekszik itt, kidőlve... Az álló fákon is sok égésnyomot lehetett észlelni, de ez teljesen érthető, mert a parkot általában 5-20 évenként éri tűzvész, ezek az esetenként 1800-2500 éves (!!!) fák nem egy és nem két ilyet túléltek már...
Végül el kellett hagynunk a csodálatos mamutfenyő erdőt, hogy a Yosemite Parkból kiérve Frenso város felé vegyük az irányt. Itt kerestünk szállást, mert a közvetkező célpontok, a Kings Canyon és a Sequoia National Park innen már viszonylag közel vannak. Már besötétedett, amikorra a városba értünk és szállást talátuk. Ki hinné - a menedzser ismét indiai. Jó a szoba, csak az internet kapcsolat nagyon trágya.
Ez volt ma:
