Las Vegas-ból a Grand Canyon felé folytattuk az utunkat, de mivel a Hoover-gát is pontosan útba esett, természetesen ezt is meg kellett nézni. A főút egy hatalmas viadukton vezetett át, a nevadai oldalon lehetett lemenni a gáthoz. Aki meg akar spórolni magának 11 dollár belépőt+7 dollár parkolási díjat, az az arizonai oldalon, a második szinten parkoljon, mert ott már ingyenes, és simán le lehet sétálni. A gátat ugyanis pontosan kettévágja a Nevada-Arizona határ. Nem volt túl magas a vízállás, ez azért volt izgalmas, mert nagyon jól lehetett látni a tavat övező hegyeken a nagyobb vízmagasság okozta nyomot. Minden hegyoldalon egyenletes magasságban látszott a csík, ameddig érni szokott a vízállás, ezalatt pedig teljesen más, fehér színű volt a hegy lába, mintha a víz kimosta volna a színét :)
Szintén nagyon látványos volt a gát mellett lévő "túlfolyó", vagyis egy óriási betonteknő, amelyből egy iszonyatos méretű betoncső vezetett a mélybe. Egy tréleres kamion megfordulhatna benne :)
A gáton átsétálva le lehetett tekinteni a másik oldalon, a gát mélyére. Nem mindennapi látvány a Hoover-gát, az biztos. A mélyben nem csak az egyre terebélyesedő folyócskát lehetett látni, hanem áramfejlesztő berendezések és vezetékek egész hálózatát. A legjobb látvány a völgy felett átívelő viaduktról volt. Autóval nem lehet semmit látni, de sokan megálltak lejjebb, és a lépcsőkön felgyalogolva, a gyalogos oldalon teljes pompájában tárul az érdeklődők szeme elé a gát.
Folytattuk az utat a Grand Canyon felé. Mivel autóval és gyalog egyaránt lehetetlen vállalkozásnak tűnt a kanyon részletes feltérképezése, a híres Skywalk-ról pedig elég rosszakat hallottunk (drága, nem lehet fényképezni, nem éri meg), a tervünk az volt, hogy helikopteres körutat teszünk. Las Vegas-ban elég sok ilyen ügynökség volt, de mindegyik közvetlenül Vegasból szervezte az indulást, mindenféle egyéb programokkal megtoldva, emiatt elég elvadult árakon dolgoznak. Úgy gondoltuk, hogy majd a kanyonhoz odaérve, az ottani repülőtéren intézünk valamit, ami célirányosan csak a repülésről szól, semmi másról, ezáltal elfogadhatóbb árat kapunk.
A terv jó volt, csak azzal volt probléma, hogy ezen a napon valamiért irtózatos szél fújt. Olyan nagy, hogy szinte minket magunkat is elfújt, amikor kiszálltunk a kocsiból. Kezdtünk félni tőle, hogy ebből ma nem lesz repülés... Egy "elő-repülőtérnél" álltunk meg, ahol megtudtuk, hogy valóban vannak számunkra megfelelő helikopterutak a helyszínen. A szokásos "vanvalamikedvezmény?" trükk ezúttal is bevált, hozzánk vágtak két 10%-os kedvezményre jogosító kupont. :D A járatok a fő repülőtérről indulnak, itt is le lehetett volna foglalni, de inkább a helyszínen akartuk, hogy pontosabban megismerjük a lehetőségeket. A hölgy szerint ilyen időben is közlekedik minden, nem kell aggódni. Ha már itt voltunk, megnéztük az épületen belüli antik autó kiállítást, a repülő múzeumot viszont kihagytuk, beértük az udvaron álló néhány géppel.
A legszigorúbb kétségtelenül a homokszínű álcázófestéssel lefestett, "US Army - Desert Assault Vehicle" feliratú kismotor volt. Ez aztán a csapásmérő erő, kérem! :D
A fő repülőtérre átérve rossz hírrel fogadtak: az időjárás miatt igen csekély az esély arra, hogy ma bármi elindulna. 1 óra múlva nézzünk vissza, akkor kiderül. Az idő pont elég volt arra, hogy kajáltunk egy gyorsat, és megnéztük a nem messze lévő IMAX moziban a Grand Canyont bemutató félórás filmet. Nagyon látványos volt, remek kivitelezéssel, hatalmas kivetítőn. Aki arra jár, feltétlenül nézze meg ha teheti, nem fog csalódni.
Visszaérve beigazolódott, amire számítottunk, ma nem lesz repülés. Az egyetlen lehetőség másnap délelőtt, akkorra jobb időt mondanak, szóval talán több esély van a sikerre. Az estét és a szállást úgy terveztük, hogy már kicsit odébb töltjük, ha túljutottunk a Grand Canyon-on, de ezen már nem múlt semmi, szóval inkább itt, a Canyon bejáratánál foglaltunk egy motelt. Mivel délután 4-5 óra körül járt az idő, nem volt akadálya, hogy autóval még bemenjünk a Grand Canyon-hoz. A megváltott éves parkbérletünk ide is érvényes volt, nagyon megérte az árát!
Útközben még egy elgázolt szarvast is láttunk. Szegény ott feküdt az út szélén, a lábai felfelé ágaskodtak a magasba, viszont hatalmas nagy volt. Érdekes, hogy még a halott állatot sem siettek eltakarítani az útról, pedig nem hiszem, hogy 5 perce történt az eset...
A Grand Canyon Village-nél leraktuk a kocsit, és elsétáltunk a peremig. Amikor odaértünk, nem akartunk hinni a szemünknek. Lenyűgözött az elénk táruló látvány. Maga a kanyon óriási volt, sokkal nagyobb, mint hittük. Amíg a szem ellátott, végig csodálatos hegyvonulatok, szurdokok, ahol jól látszottak a rétegek, ahogy keletkeztek és egymásra épültek a kőzetek. A gyalogút egészen a szurdok mentén vezetett végig, többen vakmerően kimerészkedtek a sziklákra is.
Nekiindultunk mi is gyalog az útnak, és folyamatosan csak ámultunk. A Grand Canyon története és keletkezése nagyon jól és látványosan volt bemutatva útközben és a kisebb múzeumokban. Profi munka!
Amikorra elértük a hopi indián falut, ami kb. 4 km-t jelentett, már kezdett besötétedni. Itt még volt egy pueblo-szerűen felépített bolt indián ékszerekkel és ajándéktárgyakkal, de legfőbb ideje volt indulni visszafelé.
Ekkor már teljesen besötétedett. Ha nem lett volna telihold, semmit nem láttunk volna. Kissé félelmetes volt a sötétben visszafelé menni a kihalt, alig belátott gyalogúton, de nagy élmény volt. Lent a kanyon mélyén apró fénypontokat láttunk - valakik legyalogoltak egészen a mélybe, a zseblámpájuk fénye épp csak ellátszott a szurdok tetejéig. Na ez a kemény! Végül az újabb 4 km megtétele után sikeresen visszaértünk a kocsihoz, és hazatértünk a szállásunkra.
Utólag nézve még jó is, hogy nem jött össze a helikopteres út, mert ebben az esetben biztosan nem sétáltunk volna be gyalog a Grand Canyon-hoz. A sors keze lehet a dologban, mert így viszont hihetetlen élményekkel gazdagodtunk. Most itt vagyunk rögtön a repülőtér mellett, kb. 13 km-re a kanyontól. Szurkoljatok, hogy a holnapi túrát már ne vigye el a szél! :)
Ma tehát végül így haladtunk:
Nagyobb térképre váltás
