A mai napot is a nemzeti parkoknak szenteltük. Yosemite után következett a Kings Canyon és a Sequoia National Park. Fresno-ból egyenes út vezet idáig, szóval jól választottuk meg a szállást. Pontosabban az indiai menedzserrel kellett egy kicsit küzdeni. Reggelire kihozott pár darab péksüteményt és borzasztó ízű, szinte biztosan romlott narancslevet. Amikor ezt megreklamáltuk, nagy dúlva-fúlva hozott csak rendes italt, de még a kaját is épp csak ki nem rángatta a szánkból. Utána is vágta végig a pofákat, meg emlegette hogy a wifi használat miatt is elvileg külön díjat kellett volna fizetni (ami baromság, mert egyrészt benne volt az árban, másrészt ez az egész USA-ban szerintem olyan alapkövetelmény, mint a huzat az ágyon...). De letojtuk a jajgatását, mert már az elején kifizettük a díjat.
Ami Amerikában "közel" van, az még így is órákban értendő, de ezt már lassanként megszokjuk. Délelőtt 11 felé értünk oda a parkokhoz, a Yosemite-ban megvett bérlet természetesen érvényes volt. A Kings Canyon és a Sequoia National Park gyakorlatilag teljesen egymásba vannak ágyazva, szóval emiatt is ideális a kettőt együtt megtekinteni. Annyi hátrány volt csak, hogy mivel nincs még szezon, több út le volt zárva, néhány látnivalót csak maximum hosszas gyalogtúrával lehetett volna elérni, de erre nem volt időnk. Nem bántuk, mert a legfontosabb dolgokat mind meg tudtuk nézni, és így is teljesen kihasználtuk az időnket.
Ezekre a parkokra egyszerűen nincsenek szavak... Lehetetlen leírni az élményt, a fotók és a videók sem elegek, ezt egyszerűen személyesen kell átélni, másképp nem megy. Csodálatosak ezek a tájak. A Kings Canyon bejáratánál máris meg lehetett tekinteni a General Grant elnevezésű óriási mamutfenyőt. A méreteket megint csak nem lehet fotókon átadni, egyszerűen látnod kell, átérezned, amilyen követhetetlen magasságokba magasodik föléd a fa, és hogy milyen sok ember kellene ahhoz, hogy egyáltalán át tudják ölelni a törzset. Kidőlt fenyőket is láttuk, némelyik úgy volt megcsinálva, hogy hosszában keresztül lehessen menni belül a törzsében (!). Hihetetlen, egy magasabb embernek sem kell félnie attól, hogy beüsse a fejét. Mamutfenyőkből még jóval többel is találkoztunk később, de ez volt az első élmény a parkban.
Folytattuk az utunkat a Kings Canyonban. Már az az út is élmény volt, amely a hegygerinceken kanyarogva végül bevezetett a hosszú szorosba, miközben mellette hömpölygött a folyó. Lépten-nyomon gyönyörű kilátás, csodálatos vízesések. A mókusok itt (is) úgy szaladgálnak mindenfelé, mint nálunk a macskák, nem nehéz lencsevégre kapni őket.
Miután végigmentünk a Kings Canyon-on (kb. 50 km-es út), vissza kellett térni a bejárathoz, és onnan folytattuk a Sequoia National Park felé. Útközben teljesült, amire talán csak titkon számítottunk - vadon élő medvéket pillantottunk meg testközelből! Az autóút mellett egy tisztáson vettünk észre egy anyamedvét, két apró medvebocs társaságában. Óriási élmény volt! A fekete medvék nem zavartatták magukat, az anya békésen cammogott és rágcsálta a füvet, miközben a bocsok szaladgáltak és egymással játszottak. Hihetetlen szerencse, hogy sikerült elcsípni őket.
A Sequoia Park már tényleg a mamutfenyőkről szólt. Nem csak a kiemelt látványosságok szintjén, hanem lépten-nyomon az út mentén mamutfenyők magasodtak. Néhol csak egy-egy a többi fa között, máshol egész csoportok. Sok fenyő szinte összenőtt, vagy közös gyökérből indult. Az is érdekes volt, hogy szinte minden egyes mamutfenyőn találhatók égésnyomok, nagy elüszkösödött részek. Ezt már a Yosemite kapcsán megírtam, hogy ezek a fenyők 1000-2000 évük alatt többször éltek át erdőtüzet. Olyat is többször láttunk, hogy egy mamutfenyő leszakadt ága (ami önmagában is 2 m vastag!) teljesen szétlapította az utat övező korlátot. A kidőlt fenyők is hihetetlen látványok, ekkor, testközelben érzi át az ember ezeknek a fáknak az igazi méretét. Itt ugyancsak igaz, hogy a kidőlt, elégett fákat egyáltalán nem takarítja el a személyzet, csak a közlekedést akadályozó részeket. Szerintem abszolút pozitív, hogy a természetbe való lehető legkevesebb beavatkozást tartják szem előtt.
A Sequoia National Parkban található a világ legnagyobb fája (!), ami - mondanom sem kell - szintén mamutfenyő. General Sherman-nek hívják. Már az eddigiek méretét sem lehetett körülírni, de most már tényleg nem lehet szavakat találni...
Némi fárasztó gyalogtúrával sikerült felmászni egy olyan hegycsúcsra, ahonnan a teljes környéket be lehetett látni. Így végre olyan is volt, hogy immár alattunk magasodtak a fenyők, a távolban pedig 3-4000 méter magas, hóval fedett hegycsúcsokat is látni lehetett.
Eléggé elment az idő a parkokban, és mivel a Death Valley és Las Vegas a következő állomások, igyekezni kellett, hogy viszonylag használható távolságra jussunk szálláshoz. Déli irányba haladva már beesteledett. Még több mint 100 km állt előttünk az éjszakára megcélzott Bakersfield-ig. Az amerikai távolságok és az eddig levezetett kilométerek alapján már kialakult bennünk, hogy csip-csup 100 km-re már csak legyintünk... Az már itt van a szomszédban! :) Az is érdekes, hogy mióta az USA-ban autózunk, feltűnt hogy az autópályákon riasztó sűrűségben láthatók szétrobbant, cafatokra szakadt autógumik (a méretekből ítélve leginkább teherautóké). Fene tudja, mi lehet ennek a magyarázata...?
Végül mégsem mentünk el Bakersfield-ig, hanem útközben egy Delano nevű településen álltunk meg éjszakára. Ez közelebb (érted... USA-ban közelebb!) van a Death Valley bejáratához. Találtunk egy jó szállást, és a szomszédban kajáltunk a Denny's-nél. Ez egy olyasmi gyorsétterem, mint nálunk a McDonalds és a Burger King (ilyenek is vannak bőven), csak a hamburgerek és hasonlók mellett meleg kajákat, tálakat is árulnak. Nagyon jót ettünk itt is, és az eddigiekhez képest lényegesebben kevesebb pénzért. Egyelőre elég nagy falatnak tűnik Delano-ból egészen Las Vegas-ig hajtani a Death Valley-n keresztül, lehet hogy csak 2 részletben teljesítjük, de ez majd holnap elválik.
A mai út:
