Ez volt az utolsó teljes értékű napunk az Egyesült Államokban. Szóval várhatólag ez lesz az utolsó érdemi bejegyzés is ebben a blogban. Ma még igyekeztünk eljutni minden olyan pontjára Los Angeles-nek, amit mindenképpen látni kell. Először délnek vettük az irányt, hogy megnézzük a Queen Mary óceánjáró hajót.

Az RMS Queen Mary, a britek büszkesége korának egyik legnagyobb óceánjáró luxushajója volt, amely még a Titanic-nál is hatalmasabb. A polgári utaztatást a II. világháborúban felváltotta a csapatszállítás, majd 1968-ban nyugdíjba küldték a hatalmas hajót, ami azóta a los angelesi Long Beach-en horgonyoz. Itt amúgy aktív kikötők találhatók, pár hatalmas modern óceánjárót és luxusyacht-ok tömkelegét láthatjuk errefelé, valamint hatalmas toronydarukat, amik a teherhajókat szolgálják ki. Maga a Queen Mary egy csendes öbölben horgonyoz. A hajó méretei valóban óriásiak, eltörpülve érzi magát az ember a hatalmas monstrum mellett. Ezáltal meglepő, hogy a Titanic ennyire a háttérbe szorította a köztudatban, bár ebben nyilván főszerepet játszott a tragikus balesete. A Queen Mary ezzel szemben csak szép csendesen tette a dolgát, viszont azóta is köszöni, jól van. Jelenleg hotelként, múzeumként, rendezvényközpontként funkcionál.

A hajóra gond nélkül felsétáltunk, később kiderült, hogy itt is lehetett volna a már jól ismert fülhallgatós körbevezetést igénybe venni. Ezzel biztosan most is rengeteg idő elment volna, így inkább csak a saját szakállunkra sétáltunk körbe, majd indultunk tovább. Felmentünk a hatalmas hajófedélzetre, megcsodáltuk a kilátást, bekukkantottunk a hídra és pár belső terembe, de nem jártuk végig módszeresen a túrát.

A Queen Mary szomszédságában horgonyoz a Scorpion nevű, Foxtrot-osztályú egykori szovjet tengeralattjáró. Ha már itt voltunk, távolról ezt is megnéztük. Érdekes, hogy itt, a "nagy ellenség" hazájában látjuk ezt a hajót, amely aktívan szolgált a hidegháború és a távol-keleti konfliktusok alatt, majd leszerelése után üzletemberek vették meg az oroszoktól, és így került ide. Még érdekesebb, hogy a szomszédságában lévő bolt tobzódik a vörös csillagos, CCCP-s cuccokból... Az amerikaiaknak mindez nyilvánvalóan afféle romantikus nosztalgia, teljesen mást jelent, mint nekünk, akik 40 évig megszállásban éltünk.

Visszafelé útba ejtettük az Expedition Parkot, ahol Kossuth Lajos mellszobra látható, de legnagyobb bosszúságunkra nem találtuk meg. Keresztbe-kasul jártuk a parkot, az ottani alkalmazottak sem tudtak több infót. Volt egy elzárt, építkezéses terület, lehet hogy pont ott volt... Úgyhogy sajnos nem jártunk sikerrel.

A belváros felé visszatérve megkerestük a Beverly Hills-t, azon belül a Rodeo Drive-ot, és végigautóztunk rajta. Ez ugye az "elit" városrésze, a Rodeo Drive-on pedig egymás mellett sorakoznak a legpatinásabb, legmárkásabb, és persze legdrágább boltok. Különleges helynek számít, ezért mindenképpen érdemes volt végigmenni itt, de én ugyan nem estem hasra az itt sorjázó a Gucci, Versace, meg Cartier boltok előtt. Ezt meghagyom a rongyrázó sznob majmoknak.

A Beverly Hills környék viszont nagyon szép volt, egymást érték a gyönyörű, nagy kiterjedésű házak, a szépen gondozott kertek, a bennük parkoló drága autók, a tiszta utcák. Élmény volt megnézegetni őket. Az biztos, hogy az itteni ingatlanárak csillagászati összegekben mérhetők. Errefelé még olyasmire is rámentek, hogy a környéken (naná!) lakó "celebek" házait is sorra lehessen járni. Ettől megint csak nem hatódtam meg, hogy megtudjam, hol szokott reggel kábelt fektetni Jack Nicholson...

Szóval inkább tovább mentünk, következő célpont a Griffith Park volt. A Los Angeles fölé magasodó dombokon elterülő hatalmas park több dolog miatt is kedvelt hely, egyrészt a kellemes zöld övezetben számos szabadidős elfoglaltságot lehet találni, másrészt van ott egy obszervatórium is, ahonnan hihetetlen kilátás nyílik Los Angeles-re, és nem mellesleg magára a híres "Hollywood" feliratra. Hétfő lévén maga az obszervatórium sajnos nem volt nyitva, pedig érdekes lett volna. Így megelégedtünk pár fotóval és a csodálatos kilátással.

A dombról leérve Hollywood-ban találtuk magunkat, ahol természetesen megnéztük a Hollywood Bulevard-on látható csillagokat és kéz/lábnyomokat a kövezeten. Jó sokan mászkáltak errefelé, kattogtak a fényképezőgépek. Főleg a kínai színház környéke volt izgalmas, itt sorakoztak a legismertebb nevek. Csak a parkolás elég problémás errefelé.

Innen nem volt messze az előzetesen betervezett La Brea Tar Pits nevű hely és a hozzá tartozó Page múzeum. Úgy olvastuk, hogy hétfőn zárva tart, így már azt hittük, ki kell hagynunk a meglátogatását. Azért elnéztünk oda, és kiderült, hogy kacsának bizonyult az információ: mai is nyitva van a múzeum. Most éppen nem kísértett minket az arizonai kráteres balszerencse - éppen pár perccel zárás előtt érkeztünk, és megengedték, hogy addig gyorsan körbejárjunk, ráadásul ingyen. Mivel nem volt nagy a múzeum, ez nem jelentett problémát.

Azt kell tudni a La Brea Tar Pits-ről, hogy több kátrányos-olajos tó van itt, amibe annak idején ősi állatok fulladtak bele, csontjaik pedig emiatt kiváló állapotban konzerválódtak. Ezeket a csontokat és komplett csontvázakat mutatja be a múzeum. Mamutok, kardfogú tigrisek, ősi farkasok és madarak, stb. Maguk a tavak még a mai napig is fortyognak, mindenféle gázok buggyannak ki a sűrű felszínen. A környéken olyan szag volt, mint egy frissen aszfaltozott útépítés közelében. Nem nagy ez a terület és maga a múzeum, viszont nagyon látványos volt.

Ezzel gyakorlatilag befejeztük Los Angeles bejárását. A legfontosabb helyekre sikerült eljutni, persze még további napokat is aktívan el lehetne tölteni errefelé, de nem panaszkodhatunk. A nap végén ismét sétáltunk egyet a tegnap említett Venice Beach-en, de olyan hideg szél fújt, hogy nem maradtunk sokáig.

A holnapi nap már a készülődéssel telik, délben kell leadnunk a kocsit, a repülő pedig kora délután indul. Izlandról most egyre rosszabb hírek jönnek, kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége...