A mai napon San Francisco-t jártuk körbe. Kiderült, hogy vaklárma volt a GPS probléma, éjszaka apa "megálmodta", mi lehet a gond, és tényleg sikerül megoldani. Le kellett futtatni egy beállítás frissítést, ami után már hamar megtalálta az amerikai műholdakat, korábban valószínűleg az európaiakat keresgélte a szerencsétlen, azért nem jutott semmire.

Reggeli volt itt a szálláson, semmi különös, de a célnak megfelel. Kenyér, vaj, lekvár, mogyoróvaj, tej, cornflakes, üdítő, gyümölcs. Teljesen jó. Így, hogy volt már GPS-ünk, már jobban tájékozódtunk. Autóval bementünk SF központjába, ott néha le-leálltunk pár fotó erejéig, de tartósan nem, mert a parkolás tilalmát elég szigorúan veszik. Kimentünk a tengerhez, a Fisherman's Wharf-ra, majd pedig átmentünk a Golden Gate hídon.

Látványos, és jó hosszú híd, nem hiába SF egyik híressége. Visszafelé sikerült rátalálni arra a bizonyos "49 mérföldes" útra, amelyik gyakorlatilag mint egy jelölt turistaút, keresztbe-kasul vezet SF-n és a közvetlen környékén, elvezetve a legszebb, leglátványosabb helyekre. Aki erre jár, annak egyszerűen KÖTELEZŐ végigjárni ezt az utat, mert csodálatosan szép, és olyan helyekre visz el, amelyekre csak úgy biztosan nem bukkanna rá az ember. Tök véletlenül sikerült olyan térképre lelnünk, amely pontosan jelöli a "49-es" vonalát: egy útszéli standon, amely ingyenes térképekkel volt feltöltve. A legtöbb ismert SF térkép ezt az útvonalat konkrétan nem jelöli, szóval ez is lehet egy tipp.

Sőt, ezeken a standokon más olyan térképek is vannak, amelyek elképesztően jók (útvonalak, látnivalók, programok, szállások, tudnivalók, stb.), sokkal jobbak, mint bármi amit máshol kapni lehet. Szóval ezeket a térképes standokat mindenképpen ajánlatos kirámolni, mert minden témában kincseket lehet találni :)

Egyébként nem olyan könnyű fellelni ezt az utat, de ha egyszer sikerül, folyamatosan figyelni kell a "49 Mile Scenic Drive" táblákat, amelyek megmutatják, merre folytassuk az utunkat. Eljutottunk pár gyönyörű parkhoz, illetve végig vezetett az út a Csendes-óceán partvidékén. Bár az idő végig napos volt, de egyúttal szeles is, ennek ellenére a strandokon többen is napoztak, heverésztek a homokos parton. Eddig a Csendes-óceánnal még egyikünk sem érintkezett, de ma ez is megtörtént. Mindketten végigvezettünk a Lombard Street-nek a "Crookedest Street" nevű részén, amely az amúgy is baromi meredek utcáiról ismert Friscoban egy 8 hajtűkanyarból álló szerpentin. Mit ád Isten, itt egy magyar sráccal is sikerült összefutni... :)

A "49 mérföldes" út során eljutottunk a Golden Gate Park-ba is, ami egészen lélegzetelállító. Ez a városi park olyan, mint egy óriási arborétum, a szabadon, "vadon" burjánzanak olyan virágok, amit otthon csak virágboltokban lehet kapni. A fák is nagyon különlegesek. Lépten-nyomon mókusok szaladgálnak, könnyű őket lefotózni, és olyan bátrak, hogy még a jegyszedőbódé ablakán is bemásznak. Meg kell őket zabálni :)

Ugyanott egy elkerített rész is található, ahol bölények mászkálnak. Van még a park területén sok érdekesség, valódi arborétum, japán tea kert, múzeumok, de mivel ekkor már késő délutánra járt az idő, a részletes felfedezésüket máskorra halasztottuk. A napot ismét a Fisherman's Wharf-on zártuk, itt vacsoráztunk (meglehetősen bőségeset), és mászkáltunk még kicsit a mólón. Az ugyancsak SF jellegzetességnek számító fókákat viszont sehol sem láttunk.

A mai nap már kicsit jobban beletekinthettem SF közlekedésébe, legalábbis autós szemmel. Van pár szabály, amit szem előtt kell tartani, de egyébként nem problémás. A szabályokat azért fontos betartani, mert ellenkező esetben kőkeményen megbüntetnek, és nyilván senkinek sem hiányzik egy több száz dolláros fecni... Ilyen pl. a parkolás. Sok helyen (zöld tábla), még a belvárosban is, 2 órán keresztül ingyenes a parkolás, de utána le kell lépni. A pirossal jelölt táblák drasztikusabb korlátozást mutatnak (ezek bizonyos napszakon felül is írhatják a zöld táblák szabályait), ha ezt megszegjük, elvontatás is lehet a vége, ami nagyon drága mulatság... Inkább arra játszottunk, ha cinkesebb helyen sikerült megállni, hogy egyikünk a kocsiban maradt, amíg a másik fényképezett, ha esetleg jönne az őr, meg lehessen lépni :) A parkolóőrök egyébként különleges kiskocsikon közlekednek, ezektől az amerikaiak állítólag úgy rettegnek, mint az '50-es években nálunk a fekete Podebáktól :) Elképesztő, hiénaként viselkedő banda, szerencsére eddig még nem volt problémánk velük.
 

Még egy érdekesebb jelenség van a hazai KRESZ-hez képest, itt a STOP tábláknál KÖTELEZŐ pár másodpercig megállni (különben nagyon megbüntetnek), viszont ezután a kereszteződésbe érkezési sorrendben indulnak tovább az autók, függetlenül attól, kinek van a stop táblája. Mindez szokatlannak és kissé kaotikusnak hangzik, de saját magam számára is meglepő módon valahogy mindig adták magukat ezek a dolgok, sikerült felvenni a ritmust. A kötelezőség ellenére az amerikaiak a lelassításon kívül sosem állnak meg a stop-nál, szóval ez azért dilemma, mert ha megállsz, rögtön lerí, hogy hülye turista vagy, akinek mint egy célkeresztként rá van írva a homlokára, hogy minden hülyeségért büntetni lehet, ha pedig nem állsz meg, tuti hogy mindenki közül pont téged fognak nagyon csúnyán megbüntetni :) Na ebből gyere ki jól..! :)

Az amerikai emberekről is született pár benyomás. Rögtön az első dolog, ami szembeötlött, hogy MINDEN érdemi munkát, vagyis akikkel találkozol az ilyen-olyan elintéznivalók kapcsán, gyakorlatilag KIZÁRÓLAG bevándorlók intézik. Mégpedig
1. ferdeszeműek
2. spanyol ajkúak
3. indiaiak

Fekákból viszonylag kevesebbet láttunk, legalábbis itt Friscoban. De tényleg ők végeznek minden munkát. Kínaiak és indiaiak a reptéri bevándorlási illetékesek (akik ugye elvileg Amerika "első számú védelmi vonalának" számítanak), indiai az autókölcsönző menedzser és a főnöke is, spanyolok a mindenféle kulimunkások és egyéb személyzet, így tovább. A fehér ember látszólag semmit nem csinál, nagy jó dolgában azt se tudja, hogyan élje az életét. Érdekes viszont, hogy az eddigi friscoi tapasztalatok egyáltalán nem támasztják alá a "túlsúlyos, hájfejű amerikai" idolját. Itt, ebben a városban inkább úgy éli mindenki az életét, ahogy egy tipikus amerikai filmben látja az ember. Csak jó autókat és még jobbakat lehet látni az utcán. A fehér emberek elvannak mint a tej, hétköznap, munkaidőben is mindenfélével elütik az idejüket. Viszont sokan sportolnak. Számos futót és biciklist láttunk, vannak akik golfoznak (a város egyik körzete kb. egy ingyenes, kiépített golfpálya), mások kajakoznak, szörföznek, stb. Az emberek csinosak, kisportoltak, vidámak, kedvesek, nem csak a fehérek, hanem a bevándorlók is. Nekik biztosan jobban meg kell küzdeni mindenért, de a származási helyükhöz képest még ettől is fülig ér a szájuk. Mindenki a köszönés helyett/mellett használja a "how are you today, guys?" kitételt, egyszerűen lerí róluk, hogy tök jól érzik magukat.

Végre ezen a napon már nem volt semmi szívás, sőt fantasztikus helyeket láttunk és ismertünk meg. Eddig ezek a tapasztalatok, majd folyt. köv.