A mai napról nincs túl sok mondanivaló, ugyanis szinte kizárólag az utazásról szólt. Phoenix-ből San Diego-ba kellett eljutnunk, út közben pedig nem voltak olyan látnivalók, amelyek kihagyhatatlanok lettek volna. Érdekes szakaszok viszont így is adódtak. Phoenix környékén, sőt a kertvárosi részében is számos kaktusz nőtt, némelyik többszörös embermagasságig. Nem voltak kifejezetten sűrűn egymás hegyén-hátán, inkább csak úgy szétszórtan, de akkor is érdekes látvány volt.

Még érdekesebb volt, ahogy eljutottunk a mexikói határ közelébe. Itt hirtelen a táj átváltott teljesen sivatagosba, de olyan szinten, hogy minden túlzás nélkül a Szaharában éreztük magunkat. A növényzet eltűnt, és míg a szem ellátott, óriási homokdűnék magasodtak.

Ma tehát pótoltuk, ami tegnap elmaradt. Flagstaff-ből a Petrified Forest National Park felé indultunk, ami egyenesen elérhető a 40-es autópályán, kelet felé. Ez az út más miatt is nevezetes: erre húzódott ugyanis a híres Route 66, ami Chicago-tól Los Angeles-ig szelte át az Egyesült Államokat. Ez a név számos film és egyéb műalkotás ihletője volt, tulajdonképpen az USA egyik szimbólumává vált.

Sikerült! Ma reggel kellemes napra ébredtünk, egy kis szellőtől eltekintve nem volt gond az időjárással. Végre felszállhattak a helikopterek, így szerencsére beteljesíthettük a tegnapi tervünket. Már reggel 10-re be tudtak osztani minket, szóval izgatottan vártuk az indulást. A helikopter a pilótán kívül egyszerre 6 embert repített a levegőbe, szóval miután összeszedték a csapatot, a biztonsági tudnivalók átadása után fel is szállhattunk. Fél órás repülőútra fizettünk be, ami keresztben átszeli a Grand Canyont és visszatér. Volt még 1 órás lehetőség is, amely a kanyon egy része felett körbe is repül. A gép nem haladt túl magasan, így mindent jól láthattunk.

Las Vegas-ból a Grand Canyon felé folytattuk az utunkat, de mivel a Hoover-gát is pontosan útba esett, természetesen ezt is meg kellett nézni. A főút egy hatalmas viadukton vezetett át, a nevadai oldalon lehetett lemenni a gáthoz. Aki meg akar spórolni magának 11 dollár belépőt+7 dollár parkolási díjat, az az arizonai oldalon, a második szinten parkoljon, mert ott már ingyenes, és simán le lehet sétálni. A gátat ugyanis pontosan kettévágja a Nevada-Arizona határ. Nem volt túl magas a vízállás, ez azért volt izgalmas, mert nagyon jól lehetett látni a tavat övező hegyeken a nagyobb vízmagasság okozta nyomot. Minden hegyoldalon egyenletes magasságban látszott a csík, ameddig érni szokott a vízállás, ezalatt pedig teljesen más, fehér színű volt a hegy lába, mintha a víz kimosta volna a színét :)

A máról megint nem lesz sok írnivaló, mert ezt a napot is szinte átaludtuk. Csak valami délután 2-3-ra sikerült úgy normálisan felébredni és induláshoz elkészülni. Annyira nem gáz, mert Las Vegas-ban olyan túl sok mindent úgysem lehet megnézni, és este indul be minden. Mint mondtam, a kaszinók - a külcsínt eltekintve - tökugyanúgy néznek ki és működnek belülről, így az említésre méltó látványosságok a különböző előadások, koncertek, bemutatók. Komoly választékból lehet csemegézni a különböző helyszínek programjaiból. David Copperfield előadását találtuk érdekesnek, aki az MGM kaszinójában lépett fel.

A mai nap kissé lazábbra sikerült, az előzőekkel ellentétben. Jó későn keltünk fel, és napközben is nagyrészt otthon fetrengtünk. Valószínűleg ki is jöttek az előző napok fáradalmai, a sok utazás, mászkálás, stb. Szóval a nap nagy részében nem sok aktivitást mutattunk, de hát ilyen is kell. A sok fárasztó program után kell némi pihenős nap is.
Délután azért jártunk egy kört, hogy bejárjuk a Strip-nek azt az oldalát is, amit tegnap még nem láttunk. Bár egyértelműen éjszaka élénkül meg a város, napközben is sokan mászkálnak erre-arra. Megvannak a bejáratott útvonalak, azon kívül már szellősebb a létszám.

Mégis sikerült. Delano-i szállásunktól Las Vegas igen távolinak tetszett, a GPS sem kecsegtetett sok jóval, de végül mégis sikerült a mai nap eljutni a városba, sőt még sötétedés előtt.
Az út a Death Valley-n keresztül vezetett, de addig eljutni is jópár óra autózást jelentett. Nagyon jól meg lehetett figyelni a növényzet átmenetét, ahogy haladtunk. A táj egyre kopárabbá vált, eltünedeztek a fák, helyettük kisebb bokrok és sivatagra jellemző növények kezdtek egyre sűrűbben megjelenni. Egy kis hegymászást ezúttal is meg kellett ejteni, amíg az Isabella Lake-ig eljutottunk. Ez a szép tó bár ugyancsak elég nagy kiterjedésű volt, teljesen más képet mutatott, mint a Lake Tahoe. Havas hegyeket itt nem lehetett látni, csak bokrokkal benőtt, sziklás, szikkadt völgyeket.

A mai napot is a nemzeti parkoknak szenteltük. Yosemite után következett a Kings Canyon és a Sequoia National Park. Fresno-ból egyenes út vezet idáig, szóval jól választottuk meg a szállást. Pontosabban az indiai menedzserrel kellett egy kicsit küzdeni. Reggelire kihozott pár darab péksüteményt és borzasztó ízű, szinte biztosan romlott narancslevet. Amikor ezt megreklamáltuk, nagy dúlva-fúlva hozott csak rendes italt, de még a kaját is épp csak ki nem rángatta a szánkból. Utána is vágta végig a pofákat, meg emlegette hogy a wifi használat miatt is elvileg külön díjat kellett volna fizetni (ami baromság, mert egyrészt benne volt az árban, másrészt ez az egész USA-ban szerintem olyan alapkövetelmény, mint a huzat az ágyon...). De letojtuk a jajgatását, mert már az elején kifizettük a díjat.